Ha egy 14 éves lány azt látja otthon, hogy az anyját megalázza az apja, nem fog csodálkozni rajta, ha a neki udvarló fiú is pokróc módra bánik vele. Talán ez is fontosabb alapkérdés annál, mennyire fiús szín a rózsaszín. Forgács István romaügyi szakértővel beszélgettünk.
Lehet-e Zsuzsi tűzoltó? Erről lehet-e ma beszélni a magyar iskolákban? És ez a legfontosabb kérdés az alapvető szexuális nevelésben?
Zsuzsi klasszikus értelemben véve nem lehet tűzoltó. Dolgozhat a katasztrófavédelemben, ahol egyébként most is rengeteg hölgy dolgozik, de nyilván nem fog tudni olyan tipikus mentési feladatokban részt venni, ahol nagyon kell a fizikai erő vagy a magasság. Egy palack és a teljes tűzvédelmi felszerelés 25-30 kiló. Életidegen, hogy ilyen felszerelésben vegyenek részt bevetésben olyan emberek, akiknek ez komoly megterhelés – és a hölgyek általában ilyenek. Közvetett módon nevezhetjük tűzoltónak, ha a katasztrófavédelemben dolgozik, irányítási, logisztikai, vagy oktatási, esetleg toborzási feladatai vannak, de megismétlem, vonuló tűzoltó nem lesz belőle. És ennek egyetlen oka van: az emberélet sokkal fontosabb annál, mint, hogy ne a józan ész alapján döntsük el, hogy ki lesz, vagy ki lehet tűzoltó.
Erről persze lehet beszélni az iskolákban, de az a kérdés, hogy kell-e? Fontos-e? És valójában ez még nagyon messze van attól, hogy a szexuális nevelés kérdéséig eljussunk, de arra alkalmas, hogy a nemi szerepek, illetve az azokhoz kapcsolódó általános megítélés megkérdőjeleződjön. Szerintem ezek a kérdések erőltetett dolgok, 12 éves korig én biztosan nem tartom alkalmasnak a gyerekeket arra, hogy ilyesmi felé terelje őket bárki is, főleg egy kívülről érkező, idegen személy.
Miről kellene inkább felvilágosítani az oktatási intézményeinkben a diákokat, például azokat, akiknek a köreiben te évtizedek óta mozogsz, és jobban ismered a problémáikat?
Egyvalamit szeretnék leszögezni. Nagyon fontos a szexuális oktatás az iskolában, sőt, talán még soha nem volt rá annyira szükség, mint ezekben az időkben, és ez bátran lehet akár már 12 éves kor felett. És még csak azt sem mondom, hogy annak csak a heteroszexualitásra kell vonatkoznia. De az, hogy mivel találkoznak a diákok, az nagyon nagy felelősség, éppen ezért én sokkal szívesebben látnám, ha csakis olyan témák kerülnének megvitatásra, amelyek nem befolyásolják semmilyen formában a megerősödő vagy éppen elbizonytalanodó nemi identitást és személyiségfejlődést.
Én ezeket a témákat szeretném bevinni az iskolákba: a nemi esélyegyenlőség, pontosabban egyenrangúság a párkapcsolatokban és a szexualitásban. Ez például a roma közösségekből érkező fiatalok esetében egy nagyon komoly és szükséges témakör lenne, de általában a teljes társadalomban is korán el kellene kezdeni foglalkozni már vele. Ilyen a szexuális felelősség, tudatosság, a közös védekezés felelősségének témaköre, a művi terhességmegszakítások lelki és testi következményei, a nemi betegségek, világméretű járványok, HIV, HPV, satöbbi, és az azokra való felkészülés, valamint a babaszületésre való felkészülés témaköre és a koraszülések elkerülésére való törekvések kérdése.
Szerintem ezek a tartalmak bátran bevihetők, egyfajta együttes felkészülést kínálnak ennek a korosztálynak, amelyben egyértelművé tehető, hogy milyen általános kihívásoknak kell majd megfelelniük egy-egy párkapcsolatban a fiataloknak. Én kevésbé, illetve egyáltalán nem terhelném őket azzal, hogy a személyes nehézségeikre, kérdéseikre vagy dilemmáikra ilyen formában kapjanak válaszokat, sokkal inkább támogatnám azt, hogy azzal személyesebb környezetben foglalkozzanak. Itt még azt is szeretném megjegyezni, hogy a sokszor félrteértelmezett, vagy szándékosan nem kellően tisztázott érzékenyítés kérdése lehet, hogy elsőként az arra fogékony, arra nyitott szülőknél kellene, hogy megjelenjen, akik majd eldöntik, hogy az általuk megtanultakat hogyan használják fel a saját családjukban, a saját gyermekeikre vonatkozóan.
Hol tartanak ma ezek a diákok, milyen gondolatok foglalkoztatják őket, amikor veled beszélgetnek? Mitől, mikor érezhetik magukat ugyanolyan komfortosan Magyarországon, mint szerencsésebb környezetbe született társaik?
Nagyon kevés az alapvető tudás, illetve az is gond, hogy az otthon látott mintákat nagyon hamar magukra vonatkozktatják. Ha egy 14 éves lány azt látja otthon, hogy az anyját megalázza az apja, akkor nem fog csodálkozni azon, ha a neki udvarló fiú is pokróc módra bánik vele. Ha egy fiú azt látja, hogy az erőszakosan fellépő férfi érvényesül, akkor ők is olyanok akarnak lenni.
Ez egy komoly gond. Pont azért kellene megértetni mindenkivel, hogy szexuális aktussal ne lehessen zsarolni egy párkapcsolatban senkit, főleg ne tinédzserkorban, s ugyanígy nem szabad hagyni, hogy az erőszakos fellépés megszokott és elfogadott legyen. A szexuális védekezés nem csak a lány feladata, abban ugyanúgy felelősnek kell lennie a fiúnak is. Szerintem ezek a kérdések egyértelműek, és a fiatalok is meg tudják érteni, de ha senki nincs, aki ezeket eléjük tegye, akkor ők nem is fognak saját erőből eljutni a jó válaszokig. És nagyon nehéz ebből kirángatni őket, különösen a lányokat, mert a hozzájuk megfelelően szólni tudok szakemberekből is nagyon kevés van, illetve mindenki modoroskodik és ódzkodik ettől a témakörtől. Szerintem ezek fontosabb kérdések annál, hogy mennyire fiús szín a rózsaszín.
Mit okoz a hátrányos helyzetű közegben, ahol eleve jóval nehezebb megtalálni, megélni, felvállalni az identitást, ha újabb, nemi alapú identitásválasztási faktorral bővülnek az opciók?
Egy meglepő dolgot hadd mondjak: az elmúlt 10-15 évben sokkal befogadóbbak lettek a roma közösségek is a homoszexuális emberekkel szemben. Korábban ez szinte elviselhetetlen volt bármelyik roma közösségben, sokszor az ilyen embereknek el kellett költözniük. Ez mára sokat változott, és a romák is nyitottabbak ebben a kérdésben. Ugyanakkor attól még meleg állami gondozott roma fiúnak lenni kimondottan nehéz ma Magyarországon, ezt szerintem mindenki elismeri.
A személyes identitás kérdése a közösségben folyamatosan ott van, amit segíteni tud, ha azt körülveszi egy közösségi identitás is. A homoszexualitásban viszont sokszor egyedül maradnak ezek az emberek a saját közösségükben is, amely ma már lehet, hogy tényleg nyitottabb, befogadóbb velük, de sokszor valóban szükségük lenne mentális megerősítésre.
Mit vársz a Lannert-féle oktatási kormányzattól? Mélyíti az ellentéteket, kényszerűen egymás mellé ültet eltérő környezetből jött tanulókat, vagy Magyarországon először képes lesz megvalósítani az integrációt az oktatásban tanár, szülő és diák közös megelégedésére?
Borzasztóan szkeptikus vagyok. Lannert Judit visszahozza a liberális szemléletet az oktatásba, ami viszont ellenkező hatást fog okozni, mint ahogyan azt egyesek remélni merték. Ez egy nagyon egyszerű folyamat. Először is, a kevesebb elvárást támasztó iskolarendszer elméletben egy szép szándék, és a társadalom nagyon része általában véve egyetért vele. Mindenki lelkesen szidja a poroszos oktatási rendszert, ami elavult, rendpárti és megnyomorítja a gyerekeket. Másodszor, a társadalomban az egyéni döntések viszont arról szólnak majd, hogy mindenki szeretné a gyerekét egy „jó iskolába” járatni, azaz, olyanba, ahol sokat és jól tanulhat, és majd kellő esélye lesz egyetemre menni. Éppen ezért az elméletben a liberálisabb oktatást örömmel fogadó szülők az egyéni döntéseikben már mindent elkövetnek azért, hogy az ő gyerekük egy klasszikus poroszos, sok elvárást támasztó iskolába kerüljön, és ennek érdekében különórákra járatja, felkészíti a felvételire, és ismerősöket keres, akik majd segítenek, ha kell, a túljelentkezések miatt.
Mindez azt jelenti, hogy az integráció elmaradása nem a rassz alapuló szegregáció miatt lesz még erősebb, mint eddig, hanem az ad neki keretet, hogy a tudatosabb szülők mindent elkövetnek azért, hogy az ő gyerekük ne ragadjon meg a középszerű, vagy gyenge oktatást kínáló iskolák osztályaiban, hanem a lehető leghamarabb kimenekíthesse onnan. Azaz, nem rassz alapú, hanem társadalmi osztály alapú elkülönülés lesz majd, akár egészen súlyos mértékben.
Lehet-e még a jövőben olyan tanár Magyarországon, aki csak bizonyos hátterű diákokat hajlandó tanítani, segíteni, vagy a következő években a tanulók összetételének változása miatt törvényszerűen kimegy a divatból az elitosztályba, illetve egyéb diákok osztályába válogatás?
Maradnak az elit osztályok és iskolák, de pont az a lényeg, hogy nem egy-egy kiemelkedő iskola lesz, hanem sok olyan iskola lesz, ahova el szeretnék juttatni a szülők a gyerekeiket, és lesz nagyon sok, amelyeket meg el szeretnének kerülni. Azaz marad néhány kiemelkedőnek tekinthető iskola, lesz rengeteg nagyon sokat fejlődő és általánosan jó tudást kínáló iskola, és maradnak a gyenge iskolák is. Nem lesz iskolai integráció, sőt, távolabb leszünk tőle a következő években, mint korábban bármikor.
Hogyan kell felkészülnie a pedagógusoknak, óvodapedagógusoknak az új helyzetre?
Szerintem a pedagógusok is megpróbálnak a jobb iskolák felé elmozdulni, de ezzel pont, hogy megnyílna az út a roma pedagódusok előtt, amit én hosszú évek óta nagyon szeretnék. Az integráció elmaradása azt fogja jelenteni, hogy sok olyan iskolában, ahol magas lesz, illetve magas marad a roma tanulók száma és aránya, azokban majd a roma pedagógusok lehetnek azok, akik ha kellően nagy számban jönnek, akkor segíteni tudják a jobb iskolai teljesítményt. Nyilván marad sok nem roma pedagógus is ezekben az iskolákban, elsősorban azok, akiknek már van tapasztalatuk abban, hogy hogyan dolgozzanak nehezebb hátterű gyerekekkel. Ha ez a tudás és tapasztalat megosztható lesz a növekvő számban érkező roma pedagógusokkal, akkor ezek az iskolák is jobban fognak teljesíteni.
Mi vár az országra, ha nem jön össze a valódi integráció? Kik ebben az ellenérdekeltek, és miért? Mi az össztársadalmi érdek? Melyek a természetes folyamatok, és melyek azok, amelyeket akárhogy is erőltetik, nyögvenyelősen haladnak?
Az oktatási integráció jelen pillanatban nem egy tiszta és egyértelmű értelmezési rendszer. Nagyon sokan teljesen másképpen vélekednek arról, hogy ez mit is jelentsen majd. Ami pedig nem engedi, hogy a sokféle szakember sikeresen dolgozzon együtt. Tehát elsőként ezt kellene tisztázni, hogy mi is az, amiben mindenki egyetért. Vagy mi legyen az, amiben majd mindenki egyetért.
Nagyon furcsa, hogy még mindig azok erőltetik az oktatási integrációt, akiknek a gyerekei olyan budai iskolákba járnak, ahol csak válogatott diákok vannak. Az össztársadalmi érdek az az, hogy minden diák eljusson legalább egy szakmáig.
A roma és hátrányos helyzetű fiatalok számára ez egy kulcskérdés. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik úgy vélik, hogy mindenkiből lehet bármi, és hogy az utolsó cigánytelepről is elérhető az egyetem. Természetesen elérhető elméletben, de a gyakorlat arról szól, hogy sokkal nagyobb esély van egy szakma megszerzésére, és bizony, az is komoly kihívás a család és a helyi közösség számára. Tehát reálisan kellene látni azt, hogy kinek és mire alkalmas az oktatás, és hogyan tudja a saját maga és a családja számára a lehető legtöbbet kihozni az adódó lehetőségekből. Én lennék a legboldogabb, ha a cigánytelepek mélyéről a mostaninál is sokkal több gyerek jutna el egyetemre, de most azzal is beérem, ha villanyszerelő vagy buszsofőr lesz belőlük.
Szerinted mi szükséges a valódi integrációhoz? Kinek mi ebben a feladata, hogyan tud egy kormány praktikusan segíteni? Lehet-e ezt a folyamatot egyáltalán felülről irányítani?
Mindig elmondom, a valódi integráció elsősorban helyi szinten kap igazi esélyt, hogy megszülessen, és ott is kell érte e legtöbbet tenni. A polgármesternek, az iskolaigazgatónak, a cigányvajdának, a cigány családoknak. A praktikus segítség abban van, hogy a kormány felkínál olyan sommás lehetőségeket, például a 25 év alattiak adómentessége, amellyel mindenki élni akar, és ha egy településen minél többen próbálnak ezekkel a segítségekkel élni, annál közelebb kerülnek ők maguk is ahhoz, hogy a saját településükön kedvező változások legyenek. Az előző Orbán-kormányok számos ilyen sommás lehetőséget kínáltak, és rengeteg településen veselkedtek neki a helyi szereplők, hogy ezek mentén előbbre jussanak a hátrányos helyzetűek. Felülről ennél többet nem lehet tenni. Helyben kell megtalálni a cigány tanárt, a cigány rendőrt, létrehozni egy tanodát.
(Folytatjuk)
Fotó: Czimer Tamás
